Ökotárs Alapítvány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Ökotárs szócikkből átirányítva)
Ökotárs Alapítvány
SzékhelyBudapest
Az Ökotárs Alapítvány weboldala

Az Ökotárs Alapítvány nevű magyar civil szervezet az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez. Civil szervezeteket és helyi kezdeményezéseket támogat adományokkal, képzésekkel, ösztöndíjas programokkal, valamint szükség szerint szakértői és technikai segítséggel járul hozzá a magyarországi civil szektor megerősítéséhez és fejlesztéséhez.

Története[szerkesztés]

Az Ökotárs elődje, a Partnership Program három amerikai filantróp alapítvány, a German Marshall Fund, a Charles Stewart Mott Foundation és a Rockefeller Brothers Fund kezdeményezésére jött létre a visegrádi országokban az akkor kibontakozó zöld mozgalmak támogatására a demokratikus átmenet keretében.

A program első hároméves ciklusának sikere után az Ökotárs Alapítvány 1994-ben jött létre magyarországi jogi személyként, első igazgatója Foltányi Zsuzsa volt. Az alapítvány fő tevékenysége a kezdetek óta a hatékony, rugalmas, gyors, megbízható rendszerben nyújtott adományozás, amellyel a hazai civil és környezetvédő mozgalmak erősödését, programjait, kampányait, akcióit segíti[1]. Működése során magánalapítványok, vállalatok, kormányzatok és nemzetközi szervezetek támogatási programjainak lebonyolításában is közreműködött.

A pénzügyi támogatás mellett az Ökotárs tanulmányutakat, tréningeket, szervezetfejlesztő képzéseket is szervez és szakértői segítséget közvetít a civil szevezeteknek. Ezek az 1990-es években az Átfogó Szervezetfejlesztési program, ma a helyi állampolgári csoportokat megerősítő KÖZ-SZER-VEZ és Civil térkép programok égisze alatt valósulnak meg. Az alapítvány hozzájárult a zöld mozgalom belső együttműködési mechanizmusainak kialakulásához:1996-2005 közt a mozgalom havi találkozóit szervezte és a mozgalom és az államigazgatás közti jobb kommunikációt is hatékonyan segítette. Az ezredforduló óta tevékenységének fókuszában egyre inkább a teljes civil szektor megerősítése és fejlesztése áll. Ennek szellemében indult 2003-ban az alapítvány Civil-Társ programja is, hogy a szervezet szakértői és érdekérvényesítő tevékenységével hozzájáruljon egy civilbarát, a civil szektor működését támogató jogszabályi környezet létrejöttéhez.

Eredmények[szerkesztés]

Az alapítvány támogatásaival, szakértői segítségével aktív szerepet játszott a magyar zöldmozgalom születésében. Fennállása óta a szervezet közel 3000 pályázatot támogatott mintegy 8 milliárd forint értékben. Sok civil szervezet az Ökotárstól kapta első támogatását. Az Ökotárs támogatásával számos sikeres civil kezdeményezés valósult meg, és nyerte el a helyi társadalom széles körű elismerését, illetve vált meghatározóvá egy-egy régióban.

A Norvég és Svájci Civil Alapok révén a szervezet szélesebb értelemben is a civil társadalom elsőrendű független támogatójává vált. A támogatott projektek számos területet lefednek, úgy mint demokrácia és emberi jogok, társadalmi részvétel, integráció, közösségfejlesztés és -szervezés, klímavédelem.

Jelenlegi programok[szerkesztés]

Közös Értékeink Program[2][szerkesztés]

A 2022. végén indult pályázati program célja a hazai civil szervezetek támogatása. A program felhívásain olyan civil szervezetek kaphatnak támogatást, amelyek munkájukkal elősegítik, hogy mindannyian élhessünk az Európai Unióban garantált jogainkkal. A felhívások célja, hogy a nyertes pályázók ötleteik megvalósításával hozzájáruljanak az európai értékek - az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok - védelméhez, erősítéséhez és népszerűsítéséhez.

A Közös Értékeink Program három év alatt, három nyílt pályázati felhíváson keresztül, mintegy 3,4 millió € értékben valósul meg az Európai Unió Citizens, Equality, Rights and Values programjának támogatásával.

Reclaim Our Civil Space![3][szerkesztés]

A Reclaim Our Civil Space! program 2019-ben indult 8 ország - Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Szerbia és szakértő partnerként Norvégia - 10 civil szervezetének együttműködésében, válaszul olyan európa-szerte megfigyelhető tendenciákra, mint a civilek mozgásterének korlátozásása és a demokratikus intézményrendszerek meggyengülése.

A program célja a közép-európai civil társadalom lehetőségeinek a bővítése és uniós szintű cselekvés kezdeményezése a civil társadalom fontosságának elismerése és védelme érdekében.

A programban részes országok tevékenységei közé tartozik a helyi civil szervezetek kapacitásainak megerősítése, illetve a programban részt vevő civilek között határon átnyúló kapcsolatok építése tréningekkel, műhelymunkákkal. A megvalósító szervezetek nemzetközi szintű szakmai anyagok kidolgozásával és egy átfogó uniós civil stratégia létrehozására megfogalmazott javaslatokkal veszik fel a harcot a civil társadalom mozgásterének a szűkülésével szemben.

KÖZ-SZER-VEZ[4][szerkesztés]

A 2016 óta működő Közösség-Szervezés-Vezetés program képzéssel, mentorálással, hálózatépítéssel segíti összetartó közösségek létrejöttét, amelyek eredményesen és hatásosan alakítják a helyi közügyeket és közéletet. A program kezdete óta mintegy 50, elsősorban kisebb vidéki településen működő helyi állampolgári csoport és közösségszervező kapott támogatást.

Civil Térkép[szerkesztés]

A Civil Térkép program 2018 óta segíti kisösszegű adományokkal, műhelyekkel és mentorálással a helyi, térségi civil hálózatok létrejöttét. A program az utóbbi időben elsősorban Közép- és Észak-Magyarországon zajlik.

Civil Társ[5][szerkesztés]

Az Ökotárs folyamatosan nyomon követi és elemzi a civil szektor hazai helyzetét, erről elemzéseket és jelentéseket készít, valamint a civil ügyekkel kapcsolatos jogi tanácsokat ad a hozzá fordulóknak.

Az Év Fája[szerkesztés]

Az Év Fája Versenyt[6] 2010 óta szervezi meg az Ökotárs Alapítvány. A versenybe olyan fákat nevezhetnek a résztvevők, amelyek sokat jelentenek a közösség számára, illetve amelynek megvédéséért aktívan cselekednek a körülötte élők. A győztest a közönség választja meg online szavazással.

A kezdeményezés Csehországból indult 2002-ben, ottani szervezője a Nadace Partnerstvi, az Ökotárs cseh testvérszervezete. A versenynek európai fordulója is van az Environmental Partnership Association szervezésében.


Fontosabb régebbi programok[szerkesztés]

Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok[szerkesztés]

Svájc az Európai Unió bővülése után, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében 2011 és 2015 között támogatási alapokon keresztül segítette az új tagországokat. Az ennek keretében létrehozott civil alapból összesen 111, elsősorban észak- és kelet-magyarországi civil szervezet kapott támogatás, összesen 5,6 millió CHF értékben.[7]

Norvég Civil Támogatási Alap[szerkesztés]

A Norvég Alap egyik programjaként 2007 és 2017 között működő EGT/Norvég Civil Támogatási Alap[8] átfogó célja volt, hogy segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését. Az alap az alábbi témákban nyújtott támogatást:

  • emberi jogok és demokrácia;
  • női jogok és esélyegyenlőség;
  • szervezet- és közösségfejlesztés;
  • ifjúsági- és gyermekügyek;
  • környezetvédelem és fenntartható fejlődés;
  • jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak;
  • társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció).

Az alapot lebonyolító civil szervezetek konzorciumát az Ökotárs Alapítvány vezette. Az első ciklusban 240, a másodikban 448 civil szervezet projektje részesült az alap támogatásában.

Norvég Alap-ügy[szerkesztés]

2014-ben a magyar kormány több tagja a Norvég Civil Támogatási Alap pénzosztási gyakorlatát illetően komoly vádakkal illette az Ökotárs Alapítványt, amelyek később alaptalannak bizonyultak mind a hazai hatóságok, mind a Norvégia által folytatott vizsgálat szerint.

A kormány eleinte politikai elfogultsággal, később pedig szervezett csalással vádolta az alapítványt. A kormánytagok azt kérték, hogy a norvég pályázati pénz elosztását a továbbiakban a magyar kormány végezhesse. Az alapítványnál és a kedvezményezett szervezeteknél is ellenőrzést tartott a KEHI, aminek jogosságát civil szervezetek, magyar politikai pártok és a pénzügyi forrásokat biztosító Norvégia is kétségbe vonta. Az eljárás megindulását követően Norvégia, az EU és az USA is diplomáciai nyomás helyezte Magyarországot.

2014. szeptemberében a Készenléti Rendőrség mintegy negyven rendőr bevonásával hat helyszínen házkutatást tartott „hűtlen kezelés és jogosulatlan pénzügyi tevékenység” ügyében. Később a Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. január 23-án kelt határozatában jogerősen megállapította, hogy az Ökotárs elleni 2014 szeptemberi házkutatás és lefoglalás elrendelése törvénysértő volt, mert bűncselekmény gyanúja nem volt megállapítható.[9]

2014. október 22-én a KEHI nyilvánosságra hozta elsődleges jelentését, amelyben a vizsgált projektek 97%-ánál állapított meg szabálytalanságot, és bűncselekmény gyanúja (hűtlen kezelés, költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység) miatt feljelentést tettek.[10]

2015. június 30-án a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte, hogy a vizsgálat szerint a pénzek elosztásában közreműködő szervezetek törvényesen működtek, tevékenységük megfelelt a magyar jogszabályoknak. Az öt vizsgált szervezet közül háromnál semmilyen szabálytalanságot nem találtak. Egy szervezetnél megállapították, hogy 2012. és 2013. évi beszámolóját nem jelentette meg a honlapján – a szervezetet felszólították ennek pótlására. Egy szervezettel kapcsolatban pedig megállapították, hogy már nem működik, és kezdeményezték megszüntetését.[11]

2015 októberében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűncselekmény hiányában megszüntette a pénzek elosztását végző konzorcium és 17 támogatott civil szervezet ellen indított eljárást. Ennek tényét az Ökotárs Alapítvány tette közzé[12], majd az MTI megkeresésére a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtó- és kommunikációs főosztálya is megerősítette.[13]

Norvégia saját, független vizsgálatot folytatott le, mely azzal az eredménnyel zárult, hogy „az Ökotárs vezette négytagú konzorciumot kiválóan választották ki erre a feladatra”, „a támogatások elosztása professzionális és teljesen átlátható módon történt, sőt, a Magyarországon megvalósult gyakorlatot más országok figyelmébe is ajánlják.” „A jelentés kiemeli a magyar alapítványok függetlenségét, tapasztalatát, stratégiai látásmódját, szakmai nívóját és elkötelezettségét. A külső szakértők szerint a finanszírozott projektek megalapozottak voltak, a célok és eszközök pedig letisztultak és egyértelműek. Külön kiemelik a magas színvonalú elvárásokat a pályázatok megnyeréséhez és a valódi versenyt a szervezetek között.”[14]

2016 októberében a Társaság a Szabadságjogokért kétéves pereskedés után hozzájutott az egész ügyet kirobbantó levélhez, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök a 355/2011 (XII. 30.) Kormányrendelet 11§ (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján személyesen utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a rendkívüli ellenőrzés megindítására.[15]

Zöldövezet Program[szerkesztés]

A 2005 és 2018 között elsősorban a MOL támogatásával működő Zöldövezet Programban[16] helyi civil szervetek és társasházak pályázhattak közösségi zöldfelületek létrehozására vagy megújítására. A program futamideje alatt évente 25-30 ilyen projekt részesült támogatásban.

Általános adományi program[szerkesztés]

Az Ökotárs Nyitott társadalom – egészséges környezet adományi programja keretében a környezeti érdekérvényesítést, a döntéshozatalban való társadalmi részvételt és nyilvánosságot valamint a környezeti konfliktusok megoldását szolgáló („watchdog” jellegű) tevékenységeket támogatott.

Főbb partnerek és támogatók[szerkesztés]

Az Ökotárs Alapítvány tagja a hasonló céllal működő "testvérszervezeteket" tömörítő Environmental Partnership Association[17]-nak, és több európai civil hálózatnak, pl. European Civic Forum[18], European Community Organizing Network[19].

Magyarországon szorosan együttműködik hasonló civil támogató és fejlesztő szervezetekkel, pl. Autonómia Alapítvány, Kárpátok Alapítvány-Magyarország, illetve alapító tagja a Civilizáció koalíciónak[20] és az Effekteam Egyesületnek[21].

Az alapítvány főbb támogatói közé tartozik az Európai Unió, Az EGT & Norvég Alapok valamint jellemzően külföldi filantróp donorok (pl. Civitates[22], Open Society Foundations).

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]