Fegyverhatás
Az agresszív viselkedés valószínűségét növeli, ha a fegyverek látványa erőszakos gondolatokat juttat eszünkbe - fogalmazta meg a fegyverhatás fogalmát Berkowitz és LePage[1] 1967-ben. A legtöbb ember számára az erőszakos tárgyak – úgymint a lőfegyverek, a kések, de akárcsak egy összeszorított ököl – a felületes feldolgozás során az erőszak gondolatához asszociálódnak, és így agresszív gondolatokat váltanak ki.[2] A hatás akkor a legerősebb, amikor az emberek eleve izgatottak vagy dühösek, de a fegyverek és más utalások az erőszakra még akkor is képesek növelni az agressziót, amikor az emberek nyugodtak.[3]
Kutatások, kísérletek a témában[szerkesztés]
A fegyverhatás egyik nem laboratóriumi vizsgálata során Charles Turner és munkatársai egy egyetemi mulatság során felállítottak egy pavilont, ahol arra biztatták a résztvevőket, hogy szivaccsal dobálják egymást. A vizsgálata eredménye az volt, hogy a beinvitált járókelők több szivacsot dobtak, ha közben láttak egy puskát, mint akkor, ha a puska nem volt a látóterükben.[4]
A fegyvereket a legtöbb ember az erőszakos viselkedéshez társítja, azonban a személyes értelmezések még az eredetileg semleges jeleket, ingereket is agresszívvé alakíthatja. Leyens és Fraczek vizsgálata során egy korábban semleges színt sikerült hatékony agressziót kiváltó jelzéssé kódolniuk. Egy férfiakból álló csoportnak a sárga színt többször megismételve cigarettákkal társították - számukra ez pozitív jel volt, mert mindannyian dohányosok voltak. Egy másik csoport számára ugyanezt a színt áramütésekkel társították. Később azt kérték a vizsgálati személyektől, hogy a sárga vagy egy másik szín jelenlétében büntessenek meg valakit. Azok, akiknek korábban a fájdalmas áramütésekkel társították a sárga színt, agresszívabbak voltak a szín jelenlétében, mint azok, akiknek pozitív gondolatok jutottak eszükbe róla.[5]
Amikor a fegyverhatás nem működik[szerkesztés]
A fegyverhatás nem lép életbe, hogy ha az egyébként agressziót előidéző jelzések (pl.: fegyverek) félelmet, szorongást vagy undort váltanak ki.[6] Ilyen esetekben a jelzések csökkenthetik is az agressziót.
Vita a fegyverviselés jogáról[szerkesztés]
Az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (National Rifle Association), amely ellenzi a fegyverviselési jog bármilyen korlátozását, úgy érvel, hogy nem a fegyverek ölnek, hanem az emberek. A kutatási eredmények azonban nem erre utalnak. Leonard Berkowitz[7] szerint "Az ujj húzza meg a ravaszt, de a ravasz is meghúzhatja az ujjat".
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Berkowitz, L., & LePage, A. (1967). Weapons as agression-eliciting stimuli. Journal of Personality and Social Psychology, 7, 202-207.
- ↑ Huesmann, L. R., & Eron, L. D. (1984). Cognitive processes and the presistence of aggressive behavior. Agressiv Behavior, 10, 243-251.
- ↑ Berkowitz, L. (1993). Agression: Its causes, consequences, and contol. New York: McGraw-Hill.
- ↑ Turner, C. W., Simons, L. S., Berkowitz, L., & Frodi A. (1977). The stimulating and inhibiting effects of weapons on aggressive behavior. Agressive Behavior, 3, 355-378.
- ↑ Leyens, J.-P, & Fraczek, A. (1983). Agression as an interpersonal phenomenon. In H. Tajfel (Ed.), The social dimension (Vol. 1, pp. 184-203). Cambridge: Cambridge University Press.
- ↑ Baron, R. A. (1983). The control of human aggression: A strategy based on incompatible responses. In R. G. Geen & E. Donnerstein (Eds.), Agression: Theoretical and empirical reviews (Vol. 2, pp. 173-190). New York: Academic Press.
- ↑ Berkowitz, L. (1965). The concept of aggressive drive: Some additional considerations. In L. Berkowitz (Ed.), Advances in experimental social psychology (Vol. 2, pp. 301-329). New York: Academic Press.
Források[szerkesztés]
Smith, E. R., & Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.