Székelykocsárdi református templom
| Székelykocsárdi református templom | |
 | |
| Felekezet | Református |
| Egyházkerület | Erdélyi Református Egyházkerület |
| Egyházmegye | Nagyenyedi református egyházmegye |
| Egyházközség | Székelykocsárd |
| Lelkész | Lészai Róbert |
| Alapadatok | |
| Hosszúság | 23 m |
| Magasság | 5.5 m |
| Szélesség | 7 m |
| Torony | épült: 1730 |
| Magassága | 23 m |
| Építőanyag | Terméskő, tégla |
| Elérhetőség | |
| Település | Székelykocsárd |
| Elhelyezkedése | |
 Székelykocsárdi református templom
Pozíció Románia térképén
| |
 é. sz. 46° 25′ 36″, k. h. 23° 54′ 30″Koordináták: é. sz. 46° 25′ 36″, k. h. 23° 54′ 30″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Székelykocsárdi református templom témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Székelykocsárdon a református templom (románul: Biserica Reformată Lunca Mureșului) a falu központjában található. A székelykocsárdi református gyülekezet harmadik temploma. Egyhajós templom, falazata terméskő és tégla, vegyesen rakva. Északi irányban található a későbbiekben hozzáépített tornya. A bejárat hosszabbításában kapott helyet a portikusz, amit ma, a temetési szertartások alatt, arra használnak, hogy oda helyezzék a koporsót.
Története[szerkesztés]
Első templom[szerkesztés]
A középkorban a magyarok lakta falu római katolikus vallású volt, de a reformációval a lakosság református hitre váltott, a templom is református lett. A XIV. századi dokumentumok szerint a falu egy másik területen helyezkedett el, a Rosszpatak völgyében, ahol a templom is volt, de a folyó többszöri áradása és a terület árvize miatt a helyiek úgy döntöttek, hogy áthelyezik a falut a mai helyére. Orbán Balázs "A Székelyföld leirása" című munkájában pontosan leírja a falu területét, említve a templom romjait és körülötte a temetőt, amelyet Ó-temetőnek neveztek. Ma már csak a romok láthatók.
Orbán Balázs arról beszél, hogy 1549-ben Székelykocsárdon már létezett református gyülekezet, de a templomi anyakönyvekben csak 1676-tól találunk feljegyzéseket.
Második templom[szerkesztés]
Harmadik templom[szerkesztés]
A jelenlegi székelykocsárdi templom, a kocsárdi református közösség, immár harmadik temploma, amit közadakozásból építettek, anyaga terméskő és tégla vegyesen rakva. 1676-ban fejezték be a templom építését, természetesen más volt akkor, mint amit napjainkban láthatunk. Az építkezés befejezéséről tanuskodik a nyomott körívvel zárodó kapozat, amelynek szemfödére a következő feliratot vésték: "1676 Janua Dei" – Isten kapuja.
A templom az idők során többször átalakult, hiszen a háborúk, forradalmak itt is letették a kézjegyüket, különösen a kuruc-labanc háborúk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint a két világháború is.
Harangok[szerkesztés]
Nagyharang[szerkesztés]
A nagyharang Gálfi János nevéhez fűződik. A következő felirat állt rajta: "Christus venit, Christus vincit, Christus imperat, Christus ab omni malo nos defundat. Meus Deus Johannes Galfi de Kotsard A.D.M.L XXXVI." 1791-ben, Tetsi Mózes papsága alatt újraöntötték. A második világháború áldozata lett Gálfi János adománya. 1925-ben Hönig Frigyes harangöntőt kért fel egy négy mázsás harang elkészítésére. A koronával ellátott harang ára 95000 lej, ennek az összegnek a fele az egyház pénztárából, a másik pedig az áldozatkész hívek önkéntes adományából lett kifizetve. A mai nagyharang felirata a következő: "Isten dicsőségére öntötte a világháborúba elvitt nagyharang helyett a székelykocsárdi ref. egyház Kónya Pál lelkészsége és Borbély Dániel gondnoksága alatt. 1925."
Kisharang[szerkesztés]
A mai kisharangot az 1849-es évben öntötték az elvitt kissebbik harang helyébe. A harang a következő feliratot örzi: "A forradalom 1849-ik évében elvitt kissebbik harangja helyébe öntette a székelykocsárdi ev. Reformált ms. sz. egyház Sükösd Ferenc papsága és Musnai Tamás gondnoksága alatt. Öntött Andrásovszky Dániel Kolozsvárt 1863."
AZ 1985-86 közötti periódusban próbálkozások történtek a harangok villanyárammal való működtetésére nézve. A munkálatokat id. Kászoni Jenő kántor és fia díjmentesen végezték. A próba után megállapították, hogy nem cseng annyira az érc, mint kézi haranghúzás esetén, ezért a gyülekezet úgy döntött, hogy továbbra is kézzel harangoztat.
2022-ben újra gépesítették a haranghúzást.
Leírása[szerkesztés]
A ma látható templom 23 méter hosszú, 7 m széles, 5,50 m magas, a torony magassága szintén 23 méter. Falai kívül és belül is egyaránt fehérek, mennyezete sima (nem kazettás).
1730-ban építették a tornyot, amely abban az időben különállt a templomhajótól, 1823-ban ez a torony felújításra került. Jelenlegi formáját 1855-ben kapta, amikor a templomhajót északi irányba bővítették. Ekkor építették össze a templomtoronnyal is. Szintén 1855-ben épült a portikus is és a templom megkapta a ma is látható eternitfedelet is.
A templomi bútorzat, azaz a padok fából készültek, Sükösd Ferenc lelkész idejében, aki 1858-1887 között szolgált ebben a gyülekezetben. 1860-70 között készült el a templom két oldalsó karzata és a szószékkorona. Az orgonát 1902-ben Csintalan Gyula kolozsvári orgonaépítő mester készítette.
1885-86-ban a templom kívül, belül megújult. Az eredmény, Lengyel Lajos és Balázs Ferenc, marosvásárhelyi mesteremberek keze munkáját dícsérte.
1895-ben újabb felújítás következett, ezúttal a marosújvári Udvari Mihály vezette a munkálatokat.
1902-ben Keresztesi Sándor restaurálta a templom belsejét, a karzatokat, galériákat és a padokat.
1940-ben Cseh Andor öntöttvas kályhát készíttetett a templomnak.
1967-ben újra javításokat eszközöltek a templomon, majd ezt követően 1991-ig még öt felújításra került sor.
Források[szerkesztés]
- Kónya, K. I. (2013). A székelykocsárdi református egyházközösség rövid története. Szakdolgozat, BBTE Kolozsvár, Románia
- Magyari, M. H., Veres, V. T. (2011). A Nagyenyedi Református Egyházmegye templomai. Székelyudvarhely, Románia.
- A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. Pest, 1868-73. Hat kötet (33 önálló s 276 szövegképpel. Ismert. Vasárnapi Ujság 1868. 20. sz. Századok 1869, 1871, 1873, Archaeologiai Értesítő, 1869, A Hon 1868. 290., 295., 296., 300. sz., 1870. 57. sz.).
