Szarmaták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 Ezen a lapon nagyobb átalakítás zajlik – lásd a cikk vitalapját!
Néhány napnál tovább ne hagyd ezt a sablont a cikken! A szerkesztési ütközések elkerülése érdekében a vitalapot használd javaslattételre!
Legutóbbi módosítás: 2024. május 14.
Szarmaták
Szarmaták jellegzetes pikkelyes páncélzatukban Traianus oszlopán
Szarmaták jellegzetes pikkelyes páncélzatukban Traianus oszlopán
A Wikimédia Commons tartalmaz Szarmaták témájú médiaállományokat.
II. Tiberius Julius Sauromates pénzérméje (kb. 172–211.)

A szarmaták (görög nyelven Σαρμάται/Sarmatai, latin nyelven Sarmatae) népcsoportja iráni eredetű lovasnomád törzsszövetség volt a kelet-európai sztyeppéken, ahol vezető szerepet töltöttek be az i. e. 3. századtól az i. sz. 4. századig.

Első említésük a zoroasztrizmus szent könyvéből, az Avesztából ismeretes. [1] A széles értelemben vett szkíták műveltségi körébe tartoztak.[2] Az i. e. 4–3 század során nyugat felé nyomultak és i. e. 200 körül alávetették a szkítákat. Befolyási területük a legnagyobb i. e. 100 körül volt, amikor az nyugaton a Visztula folyótól a Duna torkolatáig, keleten a Volgáig és a Kaszpi-tengerig, délen a Fekete-tengerig és a Kaukázusig terjedt.

Az 1. században germán törzsekkel szövetségben támadásokat indítottak a Római Birodalom ellen. Keleten ellenben a gótok a 3. századra kiszorították őket a sztyeppéről. majd a hunok a 4. században őket is alávetették.[3][4]

A Fekete-tengertől északra fekvő területeken a szarmaták egy része a Boszporoszi Királyságban beolvadt a görög civilizációba[5] mások pedig az Azovi-tenger (korabeli nevén Meótisz) környékén a cserkeszek, alánok, oszétok illetve a szláv népek elődeivel olvadtak össze.[6][7][8][9][10]

A hunok törzsszövetségének felbomlása után a szarmaták egy része a Kárpát-medencében telepedett le. Szarmata régészeti lelőhelyeket tártak fel Budapest területén is, a Rákos-patak mentén az 5. századból.

Genetikai kutatások arra mutatnak, hogy a szarmaták a kora bronzkori Jamnaja-kultúra hordozóinak leszármazottai lehetnek.[11]

A magyar nemzeti romantikus történelemszemlélet néhány képviselője sokáig kereste a leszármazási, nyelvrokonsági kapcsolatokat a magyarok és a szarmaták között, azonban ezeket az elképzeléseket a modern történelemtudomány nem igazolta. A két nép között azonban kétségtelenül lehetett érintkezés az Urál és az Azovi-tenger közötti térségben, ennek genetikai és nyelvi nyomai is kimutathatóak. A lengyel nemesség körében ugyancsak élt a szarmata leszármazás tudata.

Nevük etimológiája[szerkesztés]

A Római Birodalom térképe a 2. század első felében, a szarmatákkal a sztyeppén

A görög szarmata (Σαρμαται) vagy szauromata (Σαυρομαται) elnevezés az óiráni nyelvű saját (endonim) elnevezésükből („szarmata” vagy „szarumata”) ered. A szauromata forma az i. e. 3. század elejéig párhuzamosan volt használatos a szarmata formával, ezután azonban az utóbbi változat lett általános.[12] Sokan, főleg orosz történészek megkülönböztetik a szauromatákat a szarmatáktól, és a szauromatákat korai szarmatáknak tartják. Más történészek szerint ugyanazon nép névváltozatairól van szó.

A szó jelentése az óiráni nyelvben hajító dárdával és íjjal felfegyverzett harcost (magyarul lövő esetleg íjász vagy dárdás) jelentett, és megfelelt a szanszkrit nyelvű śárumant (शरुमन्त्) szónak.[13] A szkíták önelnevezése hasonló volt, skuδatā, azaz „nyilazók”.[13]

Történetük[szerkesztés]

Kardtípusok fejlődése az Uraltól délre fekvő területeken a szauromatáktól (i. e. 5–4. század) a korai szarmatákig (i. e. 3–1. század).[14]
Korai szarmata törzsfőnök sírjának rekonstrukciója, Araltobe kurgán, Kazahsztán, i. e. 3–2. század[15][16]
Szarmata aranyszarvas a Filippovka kurgánokból

A szauromata és a szarmata népek és kultúrák közötti időbeli egymásutániságot feltételező történészek, így Valerija Kozlovszkaja és Alekszandr Mordvincev orosz tudósok szerint a szarmaták etnogenezise az i. e. 4–3. században ment végbe, amikor ezek a szkítákkal és a szakákkal rokon,[17] ázsiai vonásokkal rendelkező proto-szarmata nomádok Közép-Ázsia felől az Urál déli előterébe, a szauromaták földjére vonultak.[18][19][20] A magyar őstörténet kutatásának újabb eredményei szerint az i. e. 12. századtól a magyarok már lovasnomád népként éltek az Uráltól délre elterülő sztyeppén.[21]

A szarmata nevet ettől fogva a keveredéssel létrejött új népre kezdték alkalmazni, mely népnek a csoportjai közé tartoztak az aorszok, roxolánok, alánok, és a jazigok is.[22][23] A szauromata és a szarmata periódus közötti átmenetre vonatkozóan tipikusnak tekintik a Filippovka kurgánok(wd) gazdag leleteit.[24]

Arany tükör, Majerovszkij III kurgán, 4 Nyikolajevszkij körzet, Volgográd régió), 2nd-1st centuries BCE.[25][26]

Az i. e. 4–3. századok során a szarmaták fő szállásterületei a Kaukázustól északra, a Don alsó folyásánál, valamint a mai Kalmükföld és Kubán régiójában voltak.[23][22]

Az i. e. 4. század végén a szkíták, aki addig uralták a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppét, súlyos vereségeket szenvedtek II. Philipposz makedón királytól illetve Lüszimakhosztól i. e. 339-ben és i. e. 313-ban. Hasonlóan katonai kudarcokat vallottak a Boszporoszi Királyság polgárháborújába történő beavatkozásukkor a trák gétákkal és a kelta basztarnákkal szemben. Ugyanakkor Közép-Ázsiában a Nagy Sándor hódításai nyomán alakult Szeleukida Birodalom támadni kezdte a szakákat és dahákat, akik viszont ennek következtében is nyomást helyeztek a tőlük nyugatra élő szarmatákra, akik a szkíták hanyatlását kihasználva nyugat felé mozdultak el.[23][22]


xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx



A szauromaták időről időre rátörtek a Boszporoszi Királyságra. Szándékuk jobbára a zsákmányszerzés volt, de úgy tűnik, a városi élet kényelme és biztonsága is vonzotta őket. Fennállásának utolsó századaiban a királyság, illetve a görög gyarmatvárosok lakóinak jelentős részét madaiak tették ki. Letelepedésük tényét többek között a sírfeliratokon rögzített nagyszámú iráni név is bizonyítja. Az első kétségtelen utalás jelenlétükre Gatalosz o Szarmatész (i. e. 179.) király említése Polübiosz munkájában. A Boszporoszi Királyságnak több madai származású, Róma által pártfogolt uralkodója is volt.

A madaiak a Donyec és a Dnyeper közötti füves puszta szkíta lakóit az i. e. 3. század elejéig a Dnyeperhez, illetve a Krím-félszigetre szorították vissza. A királyi szkíták ez időben több erősített települést is alapítottak. Nyugaton, nagyjából ugyanezen időben, a germánok és a kelták csapatai is beütöttek a szkíták földjére, mindenekelőtt a nagyobb folyók, illetve a tengerpart mentén.[27]

A szauromaták neve utóbb átszállott az általuk lakott tartományra (Sarmatia Europaea és Asiatica), és az i. e. 2. században az ott felbukkanó, Közép-Ázsiából kivándorló ászikra is ráragadt. A madaiak végül szétszóródtak a környező népek között, illetve elvesztek a keletről érkező alánok (ászik, rhoxolánok, aorszok) tömegében.[28][29][30][31]

A szarmaták nyelve és az esetleges szarmata-magyar kapcsolat[szerkesztés]

Egy 2018-as genetikai kutatás rávilágított arra, hogy a honfoglaló magyarok és a szarmaták közeli kapcsolatot mutatnak genetikailag.[32]

A 2022-es genetikai vizsgálat szerint a magyar honfoglalók a sztyeppe-erdő övezetben tartózkodtak, és keveredtek az iráni nyelvű korai szarmatákkal, amit a magyar nyelvben található iráni kölcsönszavak is bizonyítanak. Ez a keveredés akkor történt, amikor a szauromatákat, az orosz régészek által emlegetett Uráli bevándorló népek elérték.[32]

Ezek alapján több kutató is rávilágít arra, hogy a szarmaták kialakulásának idején már biztosan léteznie kellett egy etnikailag különálló magyar népnek, akik éppen azon a területen éltek mint a szarmaták, sőt akár az orosz régészek által emlegetett délre vándoroló Uráli népesség egy proto-magyar népesség is lehetett. Így a szarmaták nyelve egyfajta magyar-iráni keverék lehetett.[33][34][35]

A szkíta ászik[szerkesztés]

„Szarmaták” által lakott terület a Kárpát-medencében, a 460. évben
„Szarmata” síremlék: lovas harcos sárkánykígyóval, a szkíta népek hadi jelvényével

A helytelenül szarmatáknak is címzett ászik, avagy jazigok, jászok a szkíta szövetség kötelékébe, a szkíta népek, közelebbről a közép-ázsiai szakák közé tartoztak. Szövetségük neve (görögösen) masszagetai (μασσαγεται), az i. e. 130. év tájától pedig – amikor a kangarok alárendeltjei, alanyai lettek – alanoi (αλανοι). Három törzsükről – névadó ászik (ασιοι, ιαζυγες stb.), valamint aorszok (αορσοι stb.) és rhoxolánok (ροξολανοι stb.) – van tudomásunk.

Hadseregük, hasonlóan más szkíta népekéhez, lovasokból állt. A tehetősebbek, például a törzsfők felvértezett nehézlovasságot állítottak ki, a közrendűek pedig a könnyűlovasságot alkották. Buzogánnyal, dákossal, íjjal, pajzzsal, pányvával, szekercével, szigonnyal fegyverezték fel magukat. Utóbbi különösen hosszú változatát a görögök kontosz (csáklya, evezőrúd) névvel is illették. Felvértezett nehézlovasságot elsőként a szkíta népek állítottak hadrendbe. A vérteket bőrre stb. erősített fém- vagy szarupikkelyekből készítették.

Az ászikat, illetve nyelvüket iranisták, mint például Harmatta János vagy Rüdiger Schmitt, általában iráninak vélik,[36][37] ádáz török pártiak pedig – miként minden pusztai népet – mindenáron töröknek akarják megtenni őket.[38][39][40][41][42]

Az ászik írott történelme az i. e. 2. században kezdődik, amikor a Közép-Ázsia pusztáin zajló változások – a jüecsik (utóbb kusánok) vándorlása, illetve ezzel kapcsolatban Görög Baktria összeomlása, valamint a kangarok terjeszkedése – kimozdította őket, pontosabban csak egy részüket közép-ázsiai lakóhelyükről.

A Szir-darja középső szakaszának alföldjét, valamint a Talasz és a Csu folyó lapályát birtokló Kangcsü az i. e. 130. év táján kiterjesztette fennhatóságát az ászik és az isszédok országára. Az ászik szövetségük nevét (masszagetai) ez okból alánra (alanoi) változtatták, és kirajzottak közép-ázsiai hazájukból. Jó részük a Szir-darja alsó szakaszától, illetve az Aral-tó vidékéről, Khoraszmia tartományból a kelet-európai pusztára költözött.

Az i. e. 2. század végéig az ászik törzse (Sztrabón művében nevük iazügész: ιαζυγες) a Dnyeperig nyomult előre, a rhoxolánok az Azovi-tenger vidékéig jutottak, az aorszok pedig a Don és az Urál folyó között foglaltak maguknak szállást.[43]

Időszámításunk kezdete előtt, a 16. évben, az ászik törzse először lépte át a Római Birodalom határát, és csapott össze a véderőkkel. Ettől kezdve Róma és az ászik kapcsolatát az újra és újra fellángoló harcok jellemezték.[44]

A jazigoknak, később jászoknak is nevezett szkíta nép névadó törzse a Duna mentén vándorolt felfelé, és időszámításunk szerint 20. körül, Tiberius római császár uralkodása idején költözött az Alföldre.[45] Legkorábban a Duna és a Tisza völgyét, valamint a Duna–Tisza közét foglalták el. Birtokaik az Olt folyótól a Bánságon keresztül nagyjából a Borsodi-Mezőségig terjedtek. A 2. században, amikor a dákok uralmának vége szakadt, a Tiszántúlon is megtelepedtek.

Az Alföldön az ászik beköltözése előtt korai szkíta, dák és kelta népesség lakott. Őket az ászik vonták uralmuk alá. A Dunántúl területén illír és kelta népek éltek római fennhatóság alatt. A Felvidék hegyes-dombos területeit, illetve az ott élő kelta stb. népességet ez időben a nyugati germán (szvéb) szövetséghez tartozó kvádok és markomannok uralták.

A 3–4. században a rómaiak nagyobb ászi tömegek letelepedését engedélyezték birodalmuk határain belül. A gótok féken tartására, és a hadseregben utánpótlásként kívánták alkalmazni őket. A Notitia dignitatum 18 központot sorol fel, ahova telepítették őket Gallia és Itália között. A „szarmata” elnevezés helynevekben is nyomot hagyott, például a Reims környéki Sermaise és Sermiers is szkíta fészek volt.[46] Sok ászi nemes úr római polgárságot nyert, vagy rangot szerzett. Leghíresebb közülük Victor, magister equitum, a lovasok parancsnoka, a dictator közvetlen és teljes jogú helyettese. Közben az Alföldre újabb ászi népesség – társaságukban a királyi szkíták egyes csoportjai – érkeztek keletről, a rómaiak azonban megrögzötten szarmatának nevezték valamennyit.

Történelmi kutatások megállapították, hogy Artúr király akkor lépett színre, amikor a római légiókat kivonták Britanniából, s Itália, valamint a többi tartomány védelmére rendelték őket. A római légiókban szkíta, közelebbről ászi nehézlovasság is harcolt. Pendragon vörös sárkánya eredetileg a szkíta népek hadi jelvénye volt.[47][48]

Az ászik birodalma virágkorában Közép-Ázsiától a Kárpát-medencéig nyújtózott. E hatalmas birtokot a gótok – elfoglalván a Dnyeper vidéki pusztát a 2. század második felében – kettévágták.

Az ászik közép-ázsiai uradalmait az i. sz. 350. év táján a hunoknak is nevezett törökök egyik csoportja szállta meg, s az ászik betagozódtak a hun szövetség kötelékébe, azaz a török népek közé.[49][50]

A 375. évben a hunok megjelentek Kelet-Európában. Legyőzték és hűbéres szövetségesükké tették Kelet-Európa pusztai népeit, szkítákat és germánokat egyaránt. A Kaukázus vidékén lakó ászik ellenben megőrizték függetlenségüket. Az általuk benépesített terület nagyjából a Dariel-szorostól a Kubány folyó forrásvidékéig terjedt.[49][50][51][52]

A Kárpát-medencében letelepedett ászik egy része a hunok uralma idején csatlakozott a vandálokhoz (401.), Nyugat-Európába költözött, s utóbb Észak-Afrikába is eljutott. A lakóhelyükhöz ragaszkodó ászik a hunok uralma után mintegy száz évig a germánok hűbéres szövetségeseként folytatták életüket. Utóbb pedig, az 567–568. évben – germán uraik egy részével egyetemben – a Kárpát-medencét megszálló szkíta avarok köznépévé lettek.[53]

Az ászik, hűbéres szövetségesként, részt vettek az európai hunok – Attila népének – hadjárataiban, utóbb pedig a hun szövetség különböző népeinek kötelékében tűntek fel, pl. kutrigurok, utrigurok, szabarok, kazárok, eszkilek, kunok (úzok).[54]

A 830. év táján az egyik ászi (közelebbről aorsz) kötelék – magukat kavaroknak nevezték – elpártolt a kazároktól, a szabarok egyik, szakadár csapatához csatlakozott, s a két csoport szövetsége magyar néven írta be magát a történelembe.[55][56]

A Kaukázus északi előterében élő ászik – leigázták az ironokat, szembeszálltak a türkökkel, az arabokkal, szövetkeztek a kazárokkal és a grúzokkal – megőrizték függetlenségüket. Államukat a mongol támadások számolták fel a 13. században. A kaukázusi ászik jó része – magával ragadva ironokat, illetve a Kazár Birodalom kötelékéből kiszakadt ászikat is – a kunok egyes csoportjaival nyugat felé vonult, és végül a magyarok országában lelt hazára. Az oszétokat általában az ászik örököseinek tartják, ők azonban magukat ironoknak nevezik, s nyelvük iráni. Az oszét nevet szomszédaik aggatták rájuk.[52]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Abaev, V. I. & Bailey, H. W. (26 August 2020), ALANS, Brill, <https://referenceworks.brillonline.com/entries/encyclopaedia-iranica-online/alans-COM_5117>. Hozzáférés ideje: 16 November 2023
  2. ↑ Unterländer et al. 2017, p. 2
  3. ↑ Sarmatian | people, Encyclopedia Britannica (2023. július 25.) 
  4. ↑ Kozlovskaya 2017.
  5. ↑ Europe: A History (angol nyelven). Oxford University Press, 105. o. (1996. május 14.). ISBN 978-0-19-820171-7 „(...) "the Iranic Sarmatians, whose ability to assimilate into preceding Greek civilization created a brilliant new synthesis"” 
  6. ↑ The Northwest Caucasus: Past, Present, Future (angol nyelven). Routledge, 12. o. (2008. június 11.). ISBN 978-1-134-00249-8  "While the Sarmatians dominated the Meot lands, they were themselves assimilated and the language of the Meots, the predecessor of the modern Circassian dialects, survived."
  7. ↑ Croatia: Land, People, Culture Volume I (angol nyelven). University of Toronto Press, 112. o. (1964. december 15.). ISBN 978-1-4875-9676-7 „"On the shores of the Black Sea the Alans absorbed two Sarmatian peoples, the Siraci and Aorsi (...) Also, the Goths undoubtedly absorbed both Sarmatian and Slavic groups during their two centuries of rule over the steppe land"” 
  8. ↑ The Mainstream of Civilization (angol nyelven). Harcourt Brace Jovanovich, 368. o. (1989. május 14.). ISBN 978-0-15-551579-6 „"But the Slavic tribes survived the collapse of these empires, and gradually the remnants of the Avars, Sarmatians, and others were absorbed into the Slavic culture."” 
  9. ↑ Slovene Studies. Society for Slovene Studies, 36. o. (1987. május 14.) „(..) For example, the ancient Scythians, Sarmatians (amongst others), and many other attested but now extinct peoples were assimilated in the course of history by Proto-Slavs.” 
  10. ↑ Ossetians, One Europe, Many Nations: A Historical Dictionary of European National Groups, Praeger security international. Westport, Connecticut: Greenwood Publishing Group, 518. o. (2000. május 14.). ISBN 9780313309847 „The Ossetians, calling themselves Iristi and their homeland Iryston, are the most northerly of the Iranian peoples. [...] They are descended from a division of Sarmatians, the Alans, who were pushed out of the Terek River lowlands and into the Caucasus foothills by invading Huns in the fourth century A.D.” 
  11. ↑ Large variation génétique sur la steppe pontique-caspienne. fr.scienceaq.com . (Hozzáférés: 2023. szeptember 1.)
  12. ↑ Tokhtasyev 2005, 300. o.
  13. ↑ a b Tokhtasyev 2005, 296. o.
  14. ↑ (2018. május 14.) „Находки мечей и кинжалов скифо-сарматского времени из юго-западных предгорий Южного Урала (к вопросу об освоении территории и особенностях расселения кочевников)”. Oriental Studies 4, 24–31. o. DOI:10.22162/2619-0990-2018-37-3-24-31.  
  15. ↑ (2023. április 22.) „Archeologists Discover Golden Artifacts in Abai Region's Bozai Burial Ground” (angol nyelven). The Astana Times.  
  16. ↑ (2016. május 14.) „THE "GOLDEN PEOPLE" OF KAZAKHSTAN”. World Science, 46. o.  
  17. ↑ The Golden Deer of Eurasia: Scythian and Sarmatian Treasures from the Russian Steppes : the State Hermitage, Saint Petersburg, and the Archaeological Museum, Ufa (angol nyelven). Metropolitan Museum of Art, 39. o. (2000. május 14.). ISBN 978-0-87099-959-8 „In skull shape and facial structure, the Filippovka specimens differ considerably from remains of Scythians and Volga River-area Sarmatians. The Filipovka skulls most closely resemble those of Saka from Kazakhstan and the Aral Sea region, and those of the Usuns from Eastern Kazhakhstan.” 
  18. ↑ Mordvintseva. The Sarmatians: The Creation of Archaeological Evidence. Oxford Journal of Archaeology, 203–219. o. (2013) 
  19. ↑ Valeriya Kozlovskaya. . The Northern Black Sea in Antiquity: networks, connectivity, and cultural interactions (angol nyelven). Cambridge University Press (2017). ISBN 978-1-107-01951-5 
  20. ↑ (2010. május 14.) „New Excavations of the Early Nomadic Burial Ground at Filippovka (Southern Ural Region, Russia)”. American Journal of Archaeology 114 (1), 141. o. DOI:10.3764/aja.114.1.129. ISSN 0002-9114.  
  21. ↑ Sz. Kispál Magdolna. Ugor Török érintkezés, 49-65.. o. 
  22. ↑ a b c Olbrycht 2000.
  23. ↑ a b c Melyukova 1990.
  24. ↑ (2010. május 14.) „New Excavations of the Early Nomadic Burial Ground at Filippovka (Southern Ural Region, Russia)”. American Journal of Archaeology 114 (1), 141. o. DOI:10.3764/aja.114.1.129. ISSN 0002-9114. „with artifacts found in other barrows, afford us the opportunity to refine the chronology of each object and of the site as a whole and to date it to the second half of the fifth through the fourth centuries B.C.E. (...) Filippovka cemetery is a transition site between the Sauromation and the Sarmatian epochs.” 
  25. ↑ (2022. május 14.) „Sarmatian Goddess with Two Horses”. RSUH/RGGU Bulletin. "Literary Theory. Linguistics. Cultural Studies" Series (7), 211–224. o. DOI:10.28995/2686-7249-2022-7-211-224.  
  26. ↑ Moscow State Historical Museum. www.myvirtualmuseum.ru
  27. ↑ Vinogradov 2003
  28. ↑ Sulimirski 1970
  29. ↑ Smirnov 1980
  30. ↑ Gardiner-Garden 1986
  31. ↑ Davis-Kimball et al. 1995
  32. ↑ a b The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians, Maróti, Zoltán; Neparáczki, Endre; Schütz, Oszkár; Maár, Kitti; Varga, Gergely I.B.; Kovács, Bence; Kalmár, Tibor; Nyerki, Emil; Nagy, István; Latinovics, Dóra; Tihanyi, Balázs; Marcsik, Antónia; Pálfi, György; Bernert, Zsolt; Gallina, Zsolt; Horváth, Ciprián; Varga, Sándor; Költő, László; Raskó, István; Nagy, Péter L.; Balogh, Csilla; Zink, Albert; Maixner, Frank; Götherström, Anders; George, Robert; Szalontai, Csaba; Szenthe, Gergely; Gáll, Erwin; Kiss, Attila P.; Gulyás, Bence; Kovacsóczy, Bernadett Ny.; Gál, Sándor Szilárd; Tomka, Péter; Török, Tibor, Current Biology 
  33. ↑ Az antropológusok álláspontját támasztja alá a magyarság őstörténetével kapcsolatos legújabb genetikai kutatások eredménye (2022) 
  34. ↑ Romsics Ignác. A magyarok őstörténetéről Bizonyosságok, Hipotézisek, Hiedelmek. Magyar Tudományos Akadémia (2014) 
  35. ↑ Fodor, 1980
  36. ↑ Schmitt 1989
  37. ↑ Harmatta 1997: 123.
  38. ↑ Kurat 1992
  39. ↑ Zakiev 1995
  40. ↑ Shnirelman 1996
  41. ↑ Güzel ve Birinci 2002
  42. ↑ Zekiyev 2006
  43. ↑ Istvánovits és Kulcsár 1998a
  44. ↑ Szombathy 1875
  45. ↑ Istvánovits és Kulcsár 2007
  46. ↑ Bachrach 1973
  47. ↑ Littleton and Malcor 2000
  48. ↑ Littleton és Malcor 2005
  49. ↑ a b Németh 1940
  50. ↑ a b Szász 1943
  51. ↑ Maenchen-Helfen 1973
  52. ↑ a b Alemany 2000
  53. ↑ Pohl 1988
  54. ↑ Golden 1992
  55. ↑ Róna-Tas 1997
  56. ↑ Бубенок и Радивилов 2004

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Sarmatians című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]



Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szarmaták&oldid=27132107”