Felsőmiholjác
| Felsőmiholjác (Gornji Miholjac) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Verőce-Drávamente |
| Község | Szalatnok |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 33520 |
| Körzethívószám | (+385) 33 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 214 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 110 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 46′, k. h. 17° 39′Koordináták: é. sz. 45° 46′, k. h. 17° 39′ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Felsőmiholjác (korábban Rácz-Miholjácz, középkori magyar neve Szentmihály, majd Miholánc, horvátul: Gornji Miholjac) falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Szalatnokhoz tartozik.
Fekvése[szerkesztés]
Verőcétől légvonalban 22, közúton 26 km-re keletre, községközpontjától 8 km-re északnyugatra, Nyugat-Szlavóniában, a Drávamenti-síkságon, Španat és Bakić között fekszik.
Története[szerkesztés]
A falu Szentmihály néven már a középkorban is létezett. Neve a közeli Novákkal együtt 1231-ben tűnik fel először a Szent Sír Kanonokrend birtokaként „villa Sancti Michaelis” alakban. Valószínűleg nem sokkal előbb II. András király adományaként került a rend birtokába. A rendnek itt háza volt, melyet IV. Béla király 1255-ös, a rendet Novák birtokában megerősítő oklevele igazol, melyben „villam Sancti Mychaelis, que est villa Domus Sancti Sepulcri” alakban említik. A faluban a 14. század első felében már állt a Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániatemplom, mely az 1332 és 1337 között kelt pápai tizedjegyzékben mint „ecclesia sancti Mychaelis cruciferorum” (azaz a keresztesek Szent Mihály egyháza) szerepel. Bizonyos, hogy ennek a templomnak az alapfalait találták meg a Skorićeva utca 46. szám alatti ház kertjében gödörásás során, ahol emberi csontok is előkerültek. A templom is a rend irányítása alatt állt, melyet az is bizonyít, hogy 1430-ban Domonkos nevű plébánosát Miklós glogoncai prépost nevezte ki. Ez a tény még évszázadokkal később is a köztudatban volt, melynek fényes bizonyítéka, hogy a plébániákat 1660-ban összeíró egyházi vizitátor az itteni egyházközséget még mindig a keresztesek Szent Mihály egyházaként említi („Miholiancz s. Michaelis Cruciferorum”), noha ekkor a rend már régen nem volt jelen a településen. A szentsír lovagok rendháza valószínűleg valahol a templom mellett állt. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell említeni, hogy a falutól északkeletre, a mai temető közelében fekvő dűlőt „Gradec”nek nevezik, ami általában várhelyre utal. Azt, hogy milyen vár állt itt, illetve köze volt-e a lovagrendhez csak egy régészeti feltárás tisztázhatná. Közben a település neve Szentmihályról Miholáncra változott. Ilyen alakban szerepel 1501-ben, amikor Benedek nevű plébánosát említik („Benedictus plebanus de Miholancz”). A középkori település az 1543-as török hódítás során pusztult el. A templom viszont átvészelte a nehéz időket, mivel 1660-ban az egyházi vizitáció is említi és a korabeli források alapján csak a 19. században bontották le.
A falu a török uralom idején a Pozsegai szandzsákhoz tartozott. A 17. században feltehetően a környező földek megművelésére Boszniából pravoszláv szerbeket telepítettek be. Ez a szerb lakosság azután is helyben maradt, miután a térség 1684-ben felszabadult a török uralom alól olyannyira, hogy neve előtt a szerbeket jelölő „Rácz-” előtagot használták. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Racz Miholacz” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Rácz-Miholacz” néven szerepel.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Miholácz (Rátz-)” néven 70 házzal, 15 katolikus és 421 ortdox vallású lakossal az oppidumok között szerepel.[3]
Verőce vármegye Szalatnoki járásának része volt. 1857-ben 716, 1910-ben 860 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 62%-a szerb, 36%-a horvát anyanyelvű volt. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 52%-a horvát, 43%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben a településnek 304 lakosa volt.
Lakossága[szerkesztés]
| Lakosság változása[4][5] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 716 | 672 | 729 | 844 | 821 | 860 | 882 | 969 | 840 | 816 | 742 | 577 | 455 | 399 | 307 | 304 |
Nevezetességei[szerkesztés]
- Mihály arkangyal tiszteletére szentelt középkori plébániatemplomának alapfalai a pravoszláv templomtól 200 méterre a Škorićeva utca 46. szám alatti lakóház udvarán a föld alatt találhatók. A templomot a 19. században bontották le. A helye is gyorsan feledésbe merült, mivel a telek tulajdonosa az alapfalakra véletlenül, gödörásás közben bukkan rá. Körülötte egykor temető volt, amint azt az itt kiásott emberi csontok is bizonyítják.
- A Szentháromság tiszteletére szentelt pravoszláv parochiális temploma[6] 1793-ban épült. A II. világháború idején a teljes templombelső megsemmisült és katolikus templommá építették át. 1957-ben a pravoszláv hívek hozzájárulásával felújították. Utolsó, részbeni felújítására a horvát kulturális minisztérium anyagi támogatásával az 1990-es években került sor. Egyhajós, keletelt épület félköríves ablakokkal. A barokk toronysisakkal fedett karcsú harangtorony a nyugati homlokzat előtt áll. A templomot kőből épített kerítés övezi.
- A felsőmiholjáci magtár épülete egy tágas, neogótikus stílusban épült mezőgazdasági épület.[7] Egykor a Višnjica-puszta szerves része volt. Mezőgazdasági ingatlan illetve a Višnjica-puszta 1846-ban szerepel először egy dokumentumban, amelyben Pejácsevich grófok eladták a birtokot a német Schaumburg-Lippe hercegi családnak. Később a Drašković család lett a tulajdonosa, amely a birtokot rövid idő alatt Szlavónia ezen részének egyik leggazdagabb és legfejlettebb gazdaságává változtatta. A 20. század második felében az ingatlant az IPK Eszék igazgatta, majd 2005 elején magántulajdonba került, de magtár továbbra is Szalatnok város tulajdona maradt. A magtár épülete kétszintes, elnyújtott téglalap alaprajzú épület. Téglából épült, fából készült nyeregtetővel. A homlokzatok nem vakoltak, hanem a téglából lépcsőzetesen kirakott épületdíszekkel, talapzattal és oszlopfővel ellátott pilaszterekkel, valamint neogótikus csúcsívekkel díszítettek. Minden emelet belseje egyedi kialakítású. A mennyezetek fagerendákból készültek, amelyeket megfelelően elhelyezett, ágakkal ellátott faoszlopok támasztanak alá.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum... 546. o.
- ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 61. o. Buda, 1829.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-371.
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-5564.
Források[szerkesztés]
- A község hivatalos honlapja (horvátul)
- Filip Škiljan: Kulturno historijski spomenici Zapadne Slavonije Zagreb, 2010. Archiválva 2020. szeptember 25-i dátummal a Wayback Machine-ben ISBN 9789537442071
- Lejla Dobronić: A keresztesek, a johanniták és a szentsír lovagok horvátországi rendházai és birtokai Zágráb, 1984. (fordította: Szatanek József)
- Kurecskó Mihály-Stossek Balázs: A Szent Sír Kanonokrend története Magyarországon
További információk[szerkesztés]
- A megye turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
